Nincs reménytelenebb út, mint amely a tökéletességhez vezet; minden lépés új, beláthatatlan messzeségekre nyílik: s az ember elszörnyed e távlatok láttán és tudja, hogy nem szabad meghátrálni, sem megpihenni, mert lezuhan.
Márai Sándor


Verseny! Indul!

Lepörgött az Olimpia, amely játék már az ókor óta jelen van és négyévenként teret és lehetőséget ad különböző nációknak és sportolóknak, hogy összemérjék tudásukat, vagyis az atlétáknak, kik egész életüket felteszik arra az egy pillanatra-versenyszámra.
Magyarország a kilencedik helyen végzett, nyolc  arany, négy ezüst és öt bronz éremmel! Szép volt fiúk, szép volt lányok! Hajrá Magyarok és Köszönjük!

És hogy teljes legyen a kép büszke vagyok mindenkire, aki címeres mezben pompázott a játékok ideje alatt, ha elnyerte a plecsnit, ha nem! Az sem elfelejtendő hogy a fiúk-lányok egész évben, sőt ezt megelőzően csak erre készültek, valamint a kvalifikációra – ám valahogy Nekünk csak az első hely számít! –így persze a többi hoppon marad.
Nem rossz dolog az első hely, csak néha elfelejtjük azt, hogy nem a győzelem a fontos és h miért is rendezték régesrégen az Olimpiát, persze ezek már letűnt korok eszméi, ahol még nem volt se internet, se okostelefon-nem is tudom hogyan tudott mégis az ember akkor létezni?

Élvezd ki a pillanatot, míg olimpia bajnok vagy! Ünnepelj és ne feledd!
A címet, mit ma birtokolsz, talán már holnap megdöntik, az olimpiai rekord lehet csak egy napig, míg a bajnoki cím egy életre szól! – a kérdés hogy mi az ami fontos?persz a cél! Milyen áron és ki mit fizet?

Miközben Usain Bolt 100 és 200méteren is győzött, addig volt egy futó, még a '92-es barcelonai olimpián, aki nem úgy ért be a célba, ahogy tervezte...
Akár csak Bolt, ez a srác is készült megdönteni az olimpiai és világcsúcsot, sőt mi több erre minden esélye megvolt, ám egyszer csak váratlanul valami közbejött..
Az atlétát Derek Redmondnak hívják, az Ő története azért is érdekes, mert készült a versenyre és megvolt rá minden esélye, hogy sikeresen megdöntse a világcsúcsot. Ám egy görcs következtében ez a remény, mint kishajó a Dunán továbbúszott. Gondolj csak bele, milyen lehet az, mikor egy stadionnyi ember figyel és te épp miközben minden idegszáladdal azon vagy, hogy túlszárnyald az előző csúcsot és azon vagy, hogy az álmod beteljesüljön, egyszer csak jön valami, olyan amire előtte nem számítasz és hirtelen az élet, amit felépítettél abban a pillanatban részeire hullik. Ehhez még jön a drukk, ahogy az emberek szeme ekkor Rád tapad. Te összegörnyedsz, hirtelen nem tudod, hogy szégyenedben és teljes megsemmisülésben hovalégy. Közben egy ember felfut a pályára, áttör a biztonságiakon, csak azért hogy odaérjen hozzád. Ez az ember, nem más, mint az édesapád! Aki addig is támogatott és végigkísérte az életed, most is ott van és közösen beértek a célba.

Hogy mire tanít minket az olimpia és hogy a küzdeni akarás, az állhatatosság mellett hogy kerülhet a képbe az egység és a közös dolgok?Remélem sikerült egy pillanatra közelebb hozni és nem szem elől téveszteni az összefogást.

Következőkben, hova megy Gizi nyaralni? Mivel lehet feltuningolni az önéletrajzot, vagy csak kíváncsi vagy, milyen válaszokat adj az állásinterjún, hogy felvegyenek és miket kerülj el? Illetve milyen is London vásárlás szempontból, hova lehet menni, mekkorák az üzletek, milyen a kiszolgálás, mire figyelj?
Jön,jön JÖN!

Ha el akarunk érni valamit az életben (...), akkor igyekeznünk kell legyőzni a félelmeinket és kétségeinket, és készen kell állni mindent alávetni azoknak az embereknek, illetve azoknak a dolgoknak az érdekében, akik és amelyek számunkra értékesek.
Adam J. Jackson


A bejegyzés trackback címe:

https://connect-ur.blog.hu/api/trackback/id/tr704734190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása