Mielőtt belecsapunk a lecsóba, egy kis mese, nem csak gyerekeknek!

„A nagycsoportos fiam egyik legjobb barátjának két apukája van. Természetesen voltak kérdések otthon.
Tomnak miért van két apukája?
Hol az anyukája?
Nincs anyukája?
Azt válaszoltam neki, hogy nem minden család egyforma. Van ahol a két szülő: anya es apa.
 Van ahol elváltak és az gyerekek a mamával vagy az apukával maradtak. Ahol az egyik mar nem el. Ahol két anyuka, vagy két apuka van. Mivel tudja, hogy csak nő szülhet, azt mondtam neki, hogy ahhoz hogy ő és a két apukája egy család lehessen, segítségre volt szükségük, de attól még nem lesz a nő az anyukája, hiszen nem ő altatja el este, nem ő tanítja meg, hogy nem futunk át az úttesten, nem ő aggódik érte es vigyáz rá. Hiszen nem csak attól válunk szülőkké (jó szülőkké), hogy megszüljük. Soha nem láttam őket puszilkodni vagy megfogni egymás kezét. A kisfiú óriási nagy szeretettel van körülvéve, magabiztos es talpraesett. Sem a szülők, sem a gyerekek részéről nincs szó megkülönböztetésről vagy megszégyenítésről.
Sok anyuka megirigyelhetné ezt a gondoskodás és felelősségérzetet.
És nálunk se kérdés ez többet. Kérdezett és én válaszoltam. (a legjobb tudásom szerint)
Egy gyerek magától nem gyűlölködik es nem ítél el soha. Ezt hallják valahol es általában otthon. Es a minimumok minimuma, hogy mi felnőttek, ezt a patyolat tiszta lelket ne mocskoljuk be es nyitotta tegyük őt a világ fele.
Es egy jól működő, normális társadalomban ez kivitelezhető.
Egy jól működő, normális társadalomban.
Nem Magyarországon élünk...
-forrás Pesten Hallottam

 

Vessünk egy pillantást kicsit a múltba, hogy megértsük hogy jutottunk oda, hogy a legjobb hely hivatalosan is London, ahol meleg, leszbikus, biszexuális vagy transznemű férfi, nő és gyerek valaha élhet!

„A történelem során és ma is világszerte többszázezer embert ölnek meg, bántalmaznak vagy lehetetlenítenek el nemi identitása miatt - amire igazán nem mondhatni, hogy négy fal közé tartozó magánügy. A Pride mozgalom, ami azóta nemzetközi mozgalommá vált, 1970-ben tartotta az első felvonulást New York utcáin, a Christopher Streettől a Central Parkig.”-forrás Pesten hallottam
Az első britt gay pride 1972 július 1-én került megrendezésre Nagy Britanniában, már a megelőző évben is  a GLF (gay liberation front )ifjúsági tagozata vonult mintegy   200 fős „meleg napon”

We do not intend to ask for anything. We intend to stand firm and assert our basic rights. If this involves violence, it will not be we who initiate this, but those who attempt to stand in our way to freedom.

GLF Manifesto, 1971


Mi nem kérünk semmit. Határozottan kiállunk és érvényesítjük az alapvető jogainkat. Ha ez erőszakot igényel, nem mi fogjuk kezdeményezni, hanem azok akik a szabadságunk útjába állnak.

A jogérvényesítés olyan sikert ért el, amit maga David Cameron is megfogalmaz beszédében „az idei pride tematikája a szabadságra épül. Azt akarom, hogy egy olyan ország legyünk, ahol a gyerekek elnyomás\megkülönböztetés félelme nélkül és ahol az idősek is szabadon élhetik az életüket. Ahol a sportolók és a nők szabadon megvalósíthatják álmaikat. Olyan emberek, mint Tom Daley, Claire Harvey, Nicolas Adams és Casey Stoney, akik büszkén képviselik ezt az országot és ahol senkinek nem kell félnie a beteges homofób támadásoktól, ami sajnálatosan a mai napig jelen van az utcáinkon.”

https://www.youtube.com/watch?v=MbXWxPs6Psg#t=26

Az idei vonulás a Baker streettől egészen a Trafalgar Squareig tartott, én is a Trafalgaron kapcsolódtam a rendezvényhez, ahol két kivetítő és egy színpad valamint tánc-zene-előadók-vonulás-kavalkád fogadott, közben erősen fotóztam, ami még feldobta a labdát, a kereszténység és a homoszexualitás kapcsolata, hirtelen bemászott a koponyámba a mit gondol erről a pápa gondolat, egészen addig, míg a színpadról a mondjuk együtt keresztény vagyok és meleg rigmust el nem kezdték skandálni.
Ami abszolút zseniális volt és minden elismerésem a szervezők részéről a rendezvényen, hogy kb. svájci óra pontossággal működtek a csoportok, előadók,azaz a fellépők kérdés nélkül, időhúzást-csúszást mellőzve adták át a staféta botot egymásnak.

 

Connect Úr 2014.06.27. 03:43

Haza…út?

 

https://www.youtube.com/watch?v=SeoX8MZd81E

„Nekünk magyaroknak nem csekély hibánk az, hogy rohanvást szoktunk utazni. A futó ember pedig nem lát semmit, nem hall semmit, nem érez semmit. Csak az álló ember, a nyugodtlelkű és nyugodtszemű, az az öterejű fölfogó, aki az öt érzék képességeivel a tudásának birtokába szedi az utazásban eléje forduló kincseket.”

Gárdonyi Géza

 

Pont felmerült a téma ma, hogy hazautazás esetén milyen lehetőségek kerülhetnek elő, vagy ki milyen utazási módot választ?

Repülő

https://www.youtube.com/watch?v=gXkIU62vUZg

Malév ugyan már nincs, de hazajutási lehetőséget kínál a wizzair, vagy ryanair,több légitársaság is versenyben van az utasokért.
TIPP: érdemes ránézni a böngészőkre, a váratlan és meglepő ajánlatokra, amivel occón tudsz hazajutni, kicitoccóbb, de így is jaó!

A hazaút egyik leggyorsabb/eltekintve a hatalmas sorban állástól, az útleveles szórakozási időtől, vagy a váratlan mindentátkutatunkaminálad van esetektől/ és amennyiben előrefoglalod a jegyet legolcsóbb módja,ám ha aznap száll meg az ihlet hogy te ugyan aznap, másnap, vagy még a héten haza akarsz jutni, igen-igen súlyos pénzt legombolnak rólad.(itt jön be az előretervezhetőség, azaz ha tudod előre mikor vagy szabad, mert hétfő-péntek melózol, máris jön a hétvégi kiruccanási lehetőség , ami hatalmas élmény és viszontlátás öröme).
Amivel nem számolhatsz mindig előre az adódó kellemetlenségek vagy előre nem számítható események, légörvények, viharok, amik levegőben tartják a gépet, ezzel is kellemes perceket okoznak az utasoknak – egy kis mellékes érdekes utánanézni még jóval utazás előtt a szerződési feltételeknél, hogy malőr esetén mennyi várakozáson túl térítik vissza a jegyed!
 A kézipoggyászokat erősen vámolják, azaz nem kevés pénzt lecsapnak egy nagyobb csomag esetén.


Best of befutó sztori megérkezés Londonba, gondoltam ilyen dolog h késés, csak és kizárólag kishazánkban van(máv-bkv), tengerentúl majd minden jár, mint a svájci óra. A bibi ott volt, hogy a kapitányt, meg a légitársaságot elfelejtették erről tájékoztatni. No sebaj, légifolyosó, uccu le, aztán közlik velünk hogy valaki ugyan szarul van és várunk orvosra – ja meg közben lépcsőre, hacsak nem akarsz hirtelen kommandósat játszani. Látni kellett volna azokat a felkészült arcokat, hogy időközben nem tudja melyik ablakhoz, meg ajtóhoz fusson.
Érted, ezt még le is nyeled, de jön a következő pofon, a sorbanállás. Ez a napasztmek állapot, ott aztán volt multikulti , meg annyi nyelven küldték el a repülősöket, hogy számolni nem lehet.
Legjobb jelenet itt is, figyelj beszarsz…ugye kijössz, nahogy londonban –érted angliában vagyunk, itt majd beszélnek angolul és értik az angolt. Aztán akkor jön a zakó, mikor kiderül hogyhoppámégsem.

Alig órácska várakozás után , talpig hidegvérrel odalépek a poggyászomért, ahol egy nő, vagy férfi, nem tudtam hirtelen eldönteni hogy kezitcsókolom mádám, vagy jónapot sirrel köszönjek, így megoldottam egy semleges hellóval!

én:a csomagokért jöttem, mikor tudok a bőröndjeimhez jutni?
ő:Igen, én ezért vagyok itt, hogy a csomagokra figyeljek.
-érted nem bulizni foglak elvinni…
én: Értem, megtudhatom hogy mikor lesznek itt a csomagok? A gépünk késett egy bő félórát vagy órát?
ő:A gép, ami legutóbb landolt, késett.
Itt kezdtem feladni, hogy a néninél értelmezési avagy papagáj problémák lépnek fel, de láttam hogy már itt is van öltönyös utastárs, na majd ő kihúz a blamából!
Elnézést asszonyom, mikor juthatok a csomagokhoz?
ő:Igen, azért vagyok itt, hogy a csomagokra figyeljek…..
hohó, én már egyszer megjártam, akkor nekem jár a level up!

Kisbusz-busz
Több társaság is kínál hazajutási lehetőséget, ezek akár facebook csoportban, vagy neten elérhető, mint a nagyutazás, vagy egyéb. Utazási idő 24-26-28óra. Nincs poggyászkorlátozás, így ez rajtad áll, hogy mit és mennyit viszel magaddal. Eltérő megállási idővel a nagybusz esetén 1megállás van, ha jól emlékszem a cseheknél,illetve egyszer a benzinkútnál kisbusszal még nem jártam meg az utat.
Milyen egy buszos túra? Nagyobb lélegzetvételű az út, így jobb esetben van párna nálad, kaját tudsz venni a buszon, vagy élelmes vagy és már alapjáraton melletted van, mint a kispárnaés tudsz aludni , nem úgy mint én, majd megérkezéskor friss meg kipihent vagy, amennyiben mégsem ott a beépített érintőképernyő és tudsz filmet nézni, zenét hallgatni, illetve már előtte felkészültél laptoppal, vagy olvasnivaló , zene , filmek, miegymás.
A buszon van wc, ha megtalálom a képet beteszem, mert hatalmas élmény!
Mi vár még rád???Tudsz spanolni új emberekkel, tájat nézni, közben erőteljesen fotózni és agybavésni h hova érdemes visszamenni a látottak alapján.
Ugyanez a kontra is mellette, mivel nagyobb társaságról van szó, plusz ismeretlen emberek, adódhat veszekedés egyéb, amit jobb esetben gyors lecsitít a személyzet.

Kocsi
https://www.youtube.com/watch?v=I_W_Xgt7QDw

Utazási idő 17-20óra, függ időjárástól, illetve utas számtól is. Olyan dolgok jönnek be a képbe, mint a komp,illetve az utópályamatrica, viszont van rádió, rekesz sör vagy üveg pálesz meg igény szerint egyéb ja pár ember, akivel elütitek haza utat és már csak arra eszmélsz hogy megérkeztél. Plusz grátisz a megállás is rugalmasabb, mint pl egy busz esetén.


 

Vonat

Ez hirtelen jutott eszembe, hogy talán van vonat is és láss csodát van méghozzá a St. Pancras vonatállomásról indul Párizsba az Eurostar, majd átszállás München és onnan Pest.
Persze egyéb variációk is lehetségesek lásd itt:


Hungary-train-map.jpg


Stopp

Két és félnap alatt otthon vagyok autóstoppal, vágod! London-Budapest , vagy ahova akarsz menni.
-Vagy két és félóra repülővel!
-Soha nem adnám fel a az autóstoppot és nem akarom átélni mégegyszer, azt amit a repülőn…hülye vagy?!
-Igen, mert Te pasi vagy, de egy csajnak annyira nem könnyű!
-Judit, az olyan csaj érted, Őőőő azért megállja a helyét. Fogta magát leérettségizett, majd körbestoppolta Európát!
-Ja, közben bármikor leszúrhatnak, vagy megerőszakolhatnak….barátnőmet pont így szúrta le egy pszichopata munkába menet egy parkban, reggel 8kor. Túlélte. Szerencsére!
-Áááá, európában, hogy szúrnának vagy erőszakolnának meg az úton, nincs rá esély…hogy?!

Öhm, annyi hozzáfűzni való, h zseniális dolog, köszönöm a feltalálójának a nyáron remélem lesz hozzá szerencsém!

 

Repülő esetén ha rögtön kell utaznod, elég borsos árat fizetsz, cserébe gyorsan otthon vagy, kocsi és busz esetén hosszabb utazási idő, ám cserébe ott a táj, illetbe a társak, ha kaland miatt akkor egyenesen stopp!

 

Tetszik? Like és megoszt! Véleményed van? Szólj hozzá!

Épp erőssen fejtörök, hogy most ugyan mivel is lepjem meg a kedves nagyérdeműt???

Sok törpölésre nem jut idő, mert mennyből az angyal helyett a válasz ugrik rám, meg sem várja sőt, már-már pofátlanul, pofával nem határos módon beelőzi a kérdést

Mi a bánatot kezdjek magammal Londonban…nyáááron?

summer.jpg
Érted, itt ez a csodás világközepe város, tengernyi látnivalóval, amit mondjuk első évben még ízlelgetsz, másodikban még-még szokod, harmadikban …ja oda még nem jutottam el.
Dehogy ne maradjunk látnivaló nélkül, láttam a St.Paul’snál már verik a sátrat, de mire is???

colf.jpg
Hát erre, június 22-től július17-ig COLF, azaz City of London Festival az fasza, de mégis mit tud? !

Vasárnap veszi kezdetét a fővárosi rendezvénysorozat, mely  este hét órás kezdettel a Barbican Young Orchestra ad koncertet  Milton Court koncert teremben. Aki "otthonvan" a nyári otthoni programokban, gondolok itt akár egy szegedi szabadtérire vaaaagy visegrádi várjátékok vaaaagy debreceni akár pesti pezsgésre, annak nem kell bemutatni. Aki esetleg még nem vette ki a részét ezekből, sürgősen tegye meg, no de most vissza Londonba és a nyári fesztiválra.

 

Demi lesz méééég?
Több, mint 250rendezvény három héten át!!!  Zenétől, a vígjátékon át, különböző művészetekig minden, mind stand-up, gyerekszínház, költészet és megannyi más.
Mondok jobbat, az előadások, koncertek egy része INGYENES, azaz petákodba nem kerül, ha regisztrálsz.

Bővebb info itt

Persze nem maradunk látnivaló nélkül addig sem, még dübörög a vébé láz, már az angolok nélkül-de ne ugorjunk ennyire előre.

Némi képdömping:

eng.png

3lions.jpg

Olvastam több angol szurkolói arckönyv bejegyzést, hogy akkor mi a bánat is van most a vereséggel, meg mire a nagy jókedv, plusz örömáradat a 70.percben belőtt Rooney gól után mégsem jutott tovább a csapat, erre kb. ezt a zseniális bejegyzést találtam

 


Why do we blame everyone else? The ironic thing is that England were beaten by players that play in its own Premier League.

 

Ja és ugye milyen szép is az Angol birodalom, Írország, Skócia,Wales...kis kitekintő a skótok és az angolok kapcsolatára

scotland.jpg

és az örök kötelező kommentek:

- Never trust a man who worships a weed and wears a skirt !!
- Always living in England's shadows
Nanem kell messze menni, rettenthetetlen megvan?
Tudod a mezítlábas fuszeklik fejedelmeként tündöklő mel gibson az írek és skótok oldalán fityiszt mutat az angoloknak a falkirk-i csatában?

A nyári feszt csak az előszél, készülök ám komolyabb összeállítással és pár meglepetéssel is!
Ja és hogy ne menjek el köszönés meg emlékeztető nélkül, az életben két dolog biztos, a halál és az adó. Azaz most van még idő beadogatni az taxofficenak a dolgokat.Hajrá!

parental.png

PÁRENTÁLÁDVÁJZÖRI:öööö erőssen felnött tartalom,a mese olvasása felnőtt felügyelete mellett .ha lehet nekik is sokan és közösen – ajánlott, mellékkatások tekintetében rohanjon kezelőorvosa meg gyóccerésze tanácsáért!

Kezdjük a történetet most a végével, azaz oda egy ujjperc a balkezem középső ujjáról, aki nem olvasta volta az előző szösszenetet a pénteki esetről, az nyugodtan tegye meg És „kierőszakoltam” a kórházból egy kötés cserét(mi vel tényleg nem hittem el, h nem fognak csörögni múlthét péntekig)majd kezembe vettem (höhö szóvicc), kedd délutánra, aztán elvileg kéthét – bár az eddigieket tapasztalva plusz 1hét v több…tegyem hozzá olyan szarul voltam h még egy kis torna szombat este félkézzel is belefért. persze szigorúan terápiás jelleggel gyógytornászom tanácsára

sthomas.jpg

Szóval megérkezés hétfő reggel, ülök a sorban, mint egy féri, körülöttem mindenféle náció, mondom vidám lesz, ennyi ember mellett gondolom majd szólnak. Szólnak a fenét, odamegyek a recepcióshoz, némi várakozás és semmittevés után

-Kiskezétcsókolom naccsád jöttem mára, meg reggelre, kezelésre… mi ilyenkor a teendő?
-Majd szólunk az orvosnak, h megérkezett,(gondoltam nem kell neki tábori behívó meg különlevél h megjöttem). Addig üljön le és várjon.
-Jóóóóóó! ezzel a lendülettel férfiasan leülhettem újságot olvasni.
Nem telhet el félóra, megjön a doki, odahív, majd rögtön jó reggelt után mondja is h van két grátisz jelentkező ember, mert mára tervezett 3volt(érted, mint a kádár rendszerben, 5éves terv, de mi van ha túlteljesítünk, vagy szuperellátott betegről még nem hallottam mesét), de nóóóó para, mert HamanemjutRámidő akkor is kitisztítja a sebet.
Azaz mezeitalpasbarátom, ha ma nem, akkor majd holnap, bár féltem h beültetnek a hintába és úgy jövök ki, mint szerencsétlen gyerek az óriáskerékről, h azt sem tudom merre vagyok arczal.

DE van még remény, meg a remény hal meg utoljára…hasonlóval nyugtattam magam, majd átkísértek a belső  részre. Elvan ám különítve frankón ajtóval, meg van kis labirintus, hogy a minotaurusz megtaláljon - ha nagyon eltévednél. Leülök, alig telik el egy pár perc , márjön a fülig nővér, aki nem tudom milyen szert vehetett be kora reggel meg h hány bohóc volt reggelire, deénis kérek belőle. Jött az adminisztráció, majd megállapítja h a nevem, meg az , ami levan írva ELTÉR – mondom ja, akkor ezen korrigálunk. Majd kapom is a kar és lábperecet, na itt jött be a sztívönszegál fless, amitől kicsit felállt a hátamon a szőr(megvan az a rész, mikor kómában van az öreg a filmben,aztán felépül és újratanul mindent ölve vagy halva c. filmben). Mondom ez vidám lesz ja meg kapok szexi kettő darab köntöst és egy pár lábbelit, ami frankón tapad, nincs ám elcsúszás, semmi ilyen.
Felveszem a köntöst, kb. úgy érzem magam , mint valami gésa, majd át a másik váróba. Szépen lassan telnek a percek, már túlvagyok az összes magazinon, kineveltem magam futás és triatlon ügyileg, majd hogy-hogynem szólítanak, első ránézésre egy szemüveges fószer, aki ugye nem a doki, megkér h fáradjunk át a másik szobába adminisztráció miatt…nekem jó.
Majd megkér h mutassak egy személyit v útlevelet v jogsit , azaz h nem illegálisan tartózkodok itt, egyes pont – ebből a szempontból zseniális, mert ha igen akkor még műtét előtt elvágják a zsinórt.
Illetve a másik dolog, h fizetem a társadalom biztosítást NI-t és nem kell h kiszámlázzanak.Kb. azzal válunk el, h hamarosan átdobok neki payslipet vagy valamit.
És igen, megint a váró, közben ahogy látom már a víz, üdítő kevés lesz és az emberek arca kezd görcsbe rándulni, oda is megy hoppárézni az egyik forma, h dehogy ő várt. Első vizslatásra itt nekem kéne emberkedni, meg egy másik embernek, akinek a keze komolyabban sérült. Majd megkérem a nővért h ugyan nézzen már utána az orvosnak, vagy kérdezzen rá h mikor kerülök sorra.
Jön vissza, osztja is a csokit, cukrot, egyebet, meg az időpontokat h előreláthatólag ki mennyit vár, velem is szolidan közli hogy én vagyok a következő, kb. 10 perc.
Itt hirtelen megugrik a vérnyomásom, mert ekkor még abban a tudatban vagyok h faja , összevarrnak és mehetek dolgomra.

Kis idő múlva jönnek is begyűjteni, majd be a műtőbe, ahol inkább matiné szaga van a dolognak, sem mint valami komoly hentesüzem.Felfekszek az asztalra, leteszem a kezem, mondja is az egyik doki miután ránéz hogy betyárosnak néz ki, biztos fájhatott…csókolom vidéki gyerek vagyok, felénk ez nem így megy…fáj és mit csináljak vele?
De, hogy ez nem szúnyogcsípés…
Csókolom mégis csak engem műtenek, nem magát!
Leakarja vetetni az egyik hálóinget, ami annyira nem könnyű ám...
Maga a kezénél dugta át a fejét. ez ám a teljesítmény!

Majd kapok az ujjamra ilyen szekszi csíptetős pulzusmérőt(mint az alulra csatolt videon)

és megkezdődik a generálozás:D azaz megnézik az ujjamat, miután szerencsésen telenyomnak fájdalomcsillapítóval, aminek következtében nem érzek semmit az ujjammal negyed óra után.

Közben előkészítik a műtéthez szükséges eszközöket, a másik orvos még dúdol is. Részemről nincs sok beszéd , nem akarom hátráltatni az egész folyamatot, elvileg félóra és már mehetek is.
A kezemet szolidan váll tájéknál letakarják, h ne lássam, meg gondolom ne kapjak agymenést…majd közli a sebész h csont az nincs így megmenteni nem lehet, mert csak hús van, de nincs mihez kapcsolni, így vágni kell, majd a körmöt utána kozmetikázni.
Nekem bőven jó, csak haladjunk, mert túl akarok lenni az egészen.
Közben a félórából lassan egy órává dagadunk, mint a cipó a kemencében , utolsó simítások és azt hittem h munkáról fényképet a végén csak a vendéglátósoknál divat készíteni, mint referencia, hát a fenét, a kacsóm kb. celebrity lett, oldalról másik szögből, fentről, gondolkodtam h kis púder lehet elkéne így a végére…

Ja de nem az ám h nesze kész, zárójelentés szevasz, még várok a váróban a sok vidám ember között bő 10percet, akkor megkapom a papírokat, elmagyarázza a doki h egy hét kontroll és cserélik a kötést, aztán kb. két hét és varratszedés, aztán…
Mondom az nájsz, csak haladjunk, kapom a receptet, h mit kell bevenni, milyen fájdalomcsillapító meg egyéb nyalánkság jár, amit lehet kapkodni, mint a gumicukrot.

Tomász litölmidölfingör,szent tamás harcza a sárkány helyett robotgéppel – kezesnek áll a világ?!

varysss.jpg

MIiiiiiii???!&&@#&@

 

Mikor kikötsz a balseben a Saint Thomasban – höhö szóvicc, aki érti - Londonban, azt hiszed hogy az ER(emergency) vészhelyzet baró tévés szappanopera és nem a valóságot tükrözi,ámde mikor vérző kézzel ülök és várom a sort, kb tudatosul , de ez a valóság, és büdöshosszú a Sor....

 pék.jpg

Avagy kórházhelyzet és helyzetjelentés Londonból -Csak h ne kapjszívésérmeszesedéstmegdühpánikrohamot

 

Aztán a másik ami eszembe jut,Hofi sebészetes vicce, a sebész, az levágja …tényleg.

Pénteken délután kellemes látogatást tehettem a St. Thomas kórház balesetisebészetén a munkahelyi balesetem következtében.

Hopp itt engedtessék meg még egy otthoni portás sztori, épp Debrecen egy szokásos péntek estéjén a hajónnak fotózás, előtte cocializálódok a kidobókkal, mondja is „döni”, a bérletes sztorit(nem a kétajtós szekrény típus, inkább négy, kopaszsága az évek alatt kikopott, miközben begyűjtött 3diplomát,portázik, mrt elmondása alapján ez itt, jól fizet, nem az a fajta, aki ha balhé van szaladna) Ja a bérletes?mondom az mi?  Történt ugyebár , ha portázol az éjszakában-ti. kidobó vagy, érik az embert néha furcsaságok, meglepetések v modern dolgok. Egyszer pl megzuhansz, vagy a kezed sérül netán törik, vagy más.

ápoló:magával meg mi történt?
döni:tudja dokinő, csak a szokásos….elestem
ápoló:de így?na jöjjön, összevarjuk

Találkoznak egy hét múlva
ápoló:maga megint itt?
döni:tudja hogy van ez…
ápoló:maga olyan rendszeresen jön ide, tán tetszik a klíma? vagy a hangulat?
döni:szeretek emberekkel ismerkedni

Harmadik menetre mikor betolták Dönit az ágyon csak ennyit mondott, mikor ránézett, jaaa a bérletes?!

 

Vissza péntek délutánra…mikor megtörtént eme „jobb eset” rögtön hívtuk a mentőket, a vonal túlvégén kellemes női hang, kissé remegve,mikor közlöm vele h ugrott az ujjperc vérzek is,jön az adminisztráció(most ezt nem tudom, hogy a növekvő bevándorlási hullámnak köszönhetem, v csak szerencsés voltam) jött a szokásos  csekklista.


Nevem?lakok?póósztkód?mióta vagyokénittkint?mitdolgozok?ésakkormunkában történtazeset?
Ez tart egy jó percig v kettőig, aztán rátérünk a szakmai részre jöjjön a matek!na akkor mi történt?fú tényleg?mindjárt megnézi melyik a legközelebbi kórház, közben h hol vágtam , mit érzek, mit érzek a mellkasomon, mondom kézcsók izzadok, remegek, sokkot kaptam…adtam a telefont manager pajtinak h egyezkedjen már ő vele.

Na aztán közben nyomta h mondjam h mi szarul vagyok véééérzek és fááááj, még ha nem is igaz –én meg szemellenzősként gondoltam csak ne vezessük már félre a mentőket.
Meglett a eredmény, „nem küldünk kocsit, a legközelebbi kórház a saint thomas” –gondoltam ’nyád borogasson téged is….
Köszi Anglia így szeretlek, akkor menjünk, fogjunk taxit. Lehet aznap feltették a taxisok az ellenzős sapkát, vagy a vágott kéz vmi átok, de nem akartak megállni.szöbáj,megáll1 behuppanunk irány a kóórház.

 

tipp.jpg

Megérkezés húzod a sorsjegyet, minden szám nyer!na eltelik röpke félóra és felvesszük az adatokat, szarul…értem én, nem zavar h leszarjátok a beteget, meg a külföldieket.
Adatfelvétel, neve????
mondom betűzve
Lassabban!
mondom lassabban, végez
odalép egy nővér, ezt a fiatalembert elkell látni.
jó, jöjjön velem
lehuppanunk, kicssit sokkot kap az ápoló a seb láttán és összeragaszt, irány a röntgen.elkészülnek a képek, majd megyek vissza …várunk. majd véletlen az ápolónő megint, ja h végeztek?- kérdem én mivan ha nem futunk össze?gameover?

Akkor irány a váró.Leülök és várok ekkor már talán félnégy van, majd sorra kerülök.
Kedves ápolónő, ahogy nézem beteget csak a tvben meg messziről látott, mondja is h kitisztítjuk a sebet, előkészület röpke 20perc –ez idő alatt kb berugok…majd elkezdi szedni a kötést, látom h ugy vágja a dolgot mint anno mi elsőben, kerekítjük innen kicsit többet vágunk, értek kerek lesz, vagy kocka! Mondom kézcsól csonkoltam az ujjam. Neki van ám papírja h diplomás ápoló – ofkoz mert elvégzed a gyorstalpalót, máris ápoló vagy, sebaj.
Majd kapok két érzéstelenítőt és kimossa a sebet, majd piszmogunk látványosan és közöljük a kisbeteggel h hopp lejár a munkaidőm és menni kell.Értem én h ez egészségügy és nem szabad kapkodni, meg sztachanovizmus nem divat.

Majd várakozás megint , ekkor az idő már lassan 5óra fele kerekedik,doki sehol, majd fél6kor odatipegek h sziamizu?jaaa..orvos…mindjárt jön.
Megérkezik a sebész, adminisztráción már közösen röhögünk. Kis duma, majd megkérezem h mióta dolgozik? Hogy ma? nem mondom, a kórházban. 4napja. nabazdmeg.
Sebaj, lássuk a tutit, megoldási javaslat, lehet vágni kell, ennél a résznél majdnem fordultam.
Mi, ezzzzzzzt?Ember én jól vagyok, holnapra visszanő!
Hopp jön az osztályvezető,bemutatkozok,neve,igenmunkábancsináltam,igen,robotgép.
Hát akkor hétfőn jöjjön műtétre.

Ez annyira jó volt, hogy elnéztünk szombat este egy laza esti tornára london bridgehez és a hétfői történet folyt.köv.

vészhelyzetben 999 v 111 majd ambulance, ha beüt a baj!
Mivel rengeteg eset van , így benne van a pakliban h nem kapsz kocsit, esetleg tudsz kozmetikázni az eset sulyosságán.

Esetem tanulsága, legyen nálad útlevél, jogsi, h elkerüld a névtévesztést. számíthatsz várakozásra, jó ha van nálad telefon v könyv..

 

Utóbbi időben eléggé streszes, kimerült voltam, lehet csak alváshiány, vagy front, vagy bármi egyéb, hát gondoltam felhasználom a mottómat, hogy csináljunk a hátrányból előnyt? Kicsit agyaltam, dumáltam, ovlastam, néztem és itt az eredmény, tádááám! Fogadjátok sokk és szeretettel

Mi a jó abban, ha lent vagy? Fellehet menni, avagy feltudsz kelni, avagy kicsit másképp, zárdd be magad után az ajtót!

„vannak az életünkben gondterhes időszakok, amikor összesűrűsödnek a nehézségek, és úgy érezzük, hogy szerencsétlen konstellációban élünk, ilyenkor talán a legnehezebb elfogadni azt az alaptételt, hogy a szembejövő problémában benne rejlik a továbblépés iránya és lehetősége.  Olyan feladat, amely számunkra készült, hogy továbblépjünk az életünkben. Az életünkben felmerülő problémák, mint feladatok, mindig testreszabottak. Minden olyan feladatnak, amely kizökkent egyenes haladásunkból, értelme van, és a benne rejlő üzenet személyre szabott.
…Úgy is mondhatnám, hogy a cél felé vezető úton , az útközben megjelenő problémákban(feladatokban) kódolva van egy rejtjelezett térkép, amelyet ha kibontunk és megfejtünk , mindig előrelépés vár ránk. A jutalom a továbblépés: a fejlődés mindig pozitív dolog.”
 
nazgulok.jpg 
avagy ugyanez angolul
nazguls.jpg

A jelenet a táborban zajlik, Elektra álmából ébred ziláltan. A lány(ajándék) harcol, illetve gyakorol több támadó ellen, mikor a mester szavai felhangzanak:
mester: Ne keresd az ellenfeled, tudd, hogy hol van! Én vak vagyok, mégis többet látok, mint Ti, mert nem nézek.(a padlóra üt a botjával, jelezve a harc folytatását)

Felszolgálok Chelseaben- épp egy kedves vendég érkezett az étterembe, üzleti pályán mozog- rövid beszélgetésbe elegyedünk, h Thomász miben vagytok Ti mások, mint Mi, azaz mitől vagytok ti jobbak, vagy tehetségesebbek?

Ez kicsit olyan hatást keltett bennem, mintha mondjuk egy premiere leagueből vki az nb1be érkezne tanácsért, persze oktatás és egyéb pályán mi vagyunk a premiere league:)
Szóval kérdezték hogy is vagyunk Mi ilyen okosak?

capa.jpg

Tudod négyzetméterre jutó zsenik, feltalálók száma még mindig Nálunk vezeti a ranglistát, amellett h tehetségink, íróink, költőink,építészeink, vagy csak gondoljunk az atlétákra.(persze ez most erősen lecsökkentve meg tarkítva), akik sokkal kisebb területre sokkal nagyobb versennyel néznek szembe, itt jön be az idézet Capatól(a milicista halála, háborús tudósító\fotográfus), nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak kell születni – avagy It's not enough to have talent, you also have to be Hungarian.

Mondtam h van az öreg Robert Capa-magyar származású fotós, Ő mondta h nem elég tehetségesnek lenni, fontos h magyar légy!\Nem elég ha tehetséges vagy, ha nem születtél magyarnak baszhatod kb.
Hasonló volt a válaszom, h versengőbbek , pezsgőbbek vagyunk gazdaságilag, több, sőt rengeteg vadászra kevesebb fóka, és azok is néha harcra készek, nem adják csak úgy magukat!
Ergo a versenytársak nem csak hazánkból érkeznek, hanem külföldről is és Neked ugye egyszerre kell rúgni mindenkivel a labdát és neked nem tapsikol tíz, százezer ember, mint az arénában.
És pont az egyik ilyen harcedzett vállalkozó Vida Ágnes-gazdagmami, aki folyamatosan segít fókuszálni, meg haladni előre! Ajánlom nemcsak mára sok és szeretettel!

Az megvan, amikor alkalmazottként vagy icipici induló cégként megbeszélésre mész egy nagy (vagy nagynak tűnő) céghez? Hú, mennyire tud az ember izgulni:
Mit vegyek fel?
Mit akarnak vajon?
Hogy kéne viselkedni?

Mindenki, aki ott dolgozik, olyan komoly "nagy" embernek tűnik, te meg kiszolgáltatottnak és picinek. És a megélhetésed múlik azon, megkapsz-e egy munkát, elfogadják-e az árajánlatodat sikerül-e együttműködni... Mindegyik kiugrási lehetőségnek tűnik, reménynek arra, hogy majd talán sikerül kimászni a gödörből.
És ilyenkor az ember nem mer nemet mondani, bármit megtenne, hogy megkapja az áhított lehetőséget - és minél inkább akarod görcsösen, a lehetőség annál kevésbé jön el.

Jaj, hány ilyen alkalomra áldoztam én is az időmet, az agysejtjeimet, aztán mennyi, de mennyi volt, amiből az égvilágon semmi nem lett. Mennyi elutasítás, mennyi hasztalan reménykedés!

Most már egészen másként megyek el egy ilyen találkozóra. Nem én keresem őket, hanem engem hívnak. Ők akarnak bekerülni hozzánk, ők akarnak megállapodni.
És igen: most már merek feltételeket szabni. Merem én elmondani, mikor érek rá találkozni. Hogy mikorra tudom vállalni. Hogy milyen feltételekkel és mennyiért. Merek nemet mondani.
Mert már nem múlik rajta semmi.

A magam ura vagyok.

Nincs alá-fölé rendeltség.
Nincs félelem, mi lesz ha.
Nincs bizonyítási vágy.

Megtanultam, hogy a saját erőmből is képes vagyok rá és azóta nem függök attól, hogy "majd a kapcsolatok" és nem használom kifogásként, hogy "de nekem nincsenek kapcsolataim"

Sok induló vállalkozó szemében látom ezt a csillogó vágyakozást. Néznek fel a hegyre, olyan távoli a csúcs.
És nem hiszik, hogy maguk képesek feljutni.
De akkor lesznek igazán profik, amikor ez eltűnik.

Amikor már pontosan tudják, hova mennek és oda tartanak. Ha már nem érzik úgy, hogy kapcsolatokon múlna bármi is, ha nem vetik magukat alá a néha érkező megbízások, ajtón beeső ügyfelek véletlenszerűségének, hanem képesek akkor és úgy irányítani a körülményeiket, hogy a véletlen csak ajándék legyen a sorstól, ne szükséges követelmény a fennmaradáshoz.

 

és a mai bejegyzés végére még egy Elektra idézet:

-elektra:Csak egy próba volt?! Mióta kiadtad az utam minden csak próba volt?? és ha elbuktam volna?
-bot:Van amit soha nem lehet megtanulni, átkell élnünk, hogy megérthessük.
Mikor idejöttél televoltál haraggal. A benned lakó jóságot megmérgezte az erőszak és a tragédia. Nem ezaz útja...nem ez a Mi ösvényünk.
-elektra:rejtvényekben beszélsz...
-bot:így élesítem lomha elméteket! Mindig tudtam , hogy a szíved tiszta. Neked szükséged volt rá, hogy magad is beláthasd!

Illetve

Párhuzamosan élsz... önmagaddal. Minden nap felkelsz, elkészíted a reggelit, felöltözöl, munkába indulsz. Dolgozol, bevásárolsz, mosol, főzöl, takarítasz. Gyermeket nevelsz. Minden nap ugyanazt, minden nap ugyanúgy. Unalmasan, belefásulva. És álmodozva. Mert van egy másik életed. Amit sokan észre sem vesznek talán. De a tiéd az is. Sőt, igazán az a tiéd. Álmaiddal, vágyaiddal, érzéseiddel. Időnként, titkos szobádban előveszed féltve őrzött álomkabátodat, magadra veszed, és álmodsz. Álmodod azt az életet, amit élhetnél is.

Csitáry-Hock Tamás

 

...átalakítás miatt zárva!

Azt nem értem, a híres világutazók miért szokták titkolni leírásaikban, hogy a nagy kalandok kis pillanatait a kínzó kényelmetlenségek töltik meg. Márpedig kis pillanatokból áll az életünk. És akad köztük feledhetetlen.

Lángh Júlia

A minap gondoltam vissza, hogy információ megosztáson és tájékoztatáson túl lehet egy kicsit gondolkozni és gondolkozásra késztetni, illetve szórakoztatni is a tartalommal, azaz ebben változás következik , a blog tovább alakul szórakoztató tartalommal bővül, plusz több rövidebb bejegyzés, illetve heti egy nagyobb lélegzetvételű és átfogó kerül ezentúl a szemetek és a fületek elé!

Lesz még a móka és kacagáson túl hasznos és használható érdekes és látványos Londonból!
Nem ismerős?!
Sült halt, Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, mégrosszabb idő, kibaszott Mary Poppins - LONDON!

 

Azaz a blog marad a régi, amivel bővül , hogy több megjelenés lesz rendszeresebben és nem csak információ dús, szórakoztató is! További jó olvasást és szép napot kíván!
A szerző!

 

 Kezdjük is rögtön azzal, h fejest ugrunk az elején, volt már halloween, Poppy day vagy Armistice day -avagy fegyverszüneti egyezmény, ez utóbbi a megemlékezés napja, az első háborút követő 2.évben veszi kezdetét a hagyomány, 11órakor november 11én 2perces néma csenddel emlékeznek a világháborúban elhunytakra.
Azaz ha novemberben találkozol emberekkel az utcán, akik virágot viselnek a ruhájukunk, tudod mihez kötni.

Tanulmány\kérdőív:

Nemrég töltöttem ki egy kérdőívet, melyben a kiköltözésem okairól, a hazaköltözés gondolatáról, illetve a célokról, sikerekről kérdeztek.
Azaz cél,kudarc, siker?


Erre Liszt:


A honorárium kérdése teljesen mellékes. Ilyen kompozíciókat nem azért írok, hogy pénzt keressek velük, hanem belső katolikus szívbéli szükségletből.


Egy rövid gondolatmenetet szeretnék megosztani Veletek!

Kiköltözéskor semmilyen tapasztalatom nem volt vendéglátás terén, teljesen új és ismeretlen terület volt számomra. Másfél év alatt elértem azt, hogy több neves\híres eseményen felszolgáljak, híresebbnél híresebb 4-5csillagos szállodákban vagy hotelekben. Több helyen is, azaz a hotel több részében - pincér\szobapincér stb. is megállom a helyem, sikerült elérni, hogy mostmár én válogassak a munkaadók között.
Sőt már az dívik, hogy önéletrajz nélkül megyek be, ha valahova kiírják, h munkaerőt keresnek és dobom be a kérdéseket, vagy kérem a managert.

pozitív: új lehetőségek, új kapcsolatok, új környezet, több fizetés, megbecsülik a munkámat, jobban tudom irányítani a dolgaimat, üzleti ügyekben nem kell folyamatosan a figyelmememt az adón vagy a változáson tartani,(kiszámíthatóbb).

negatív:közlekedési csúszások,azaz nem tudod mikor indulj el, vagy mennyit késik a metro

A siker egy másik meghatározása a szupercella\escape plan alapján



A sikeres szökés 3 tényezőtől függ:
-alaprajz
-rutin ismerete
-külső segítség

Ha megvan az alaprajz, ismerjük a gyengepontot.
Londonban a gyengepont, ami közeledik, december után kezdődik, január-február környékén áll a gazdaság, kevés a munka, így ha tervezed a kijövetelt, erre figyelmeztetlek. Persze nem lehetetlen megcsinálni, ilyenkor is akad meló, az ügynökségekben tudsz találni munkát. Ilyenkor jóval kevesebb az esélye h vígan ellegyél, és meglegyen a 40-50-60órád.


Avagy másik ismerőssel beszéltük pont, mi a legjobb dolog londonban?
-a metróóóó
És mi a legrosszabb dolog londonban?
-a metróóóó…illetve mikor lerobban!

és hogy még mi? Itt egy angol rövid összefoglalás, amit Londonban szeretsz vagy sem

Nemrég beszélgettem egy anyukával, aki Oroszországból jött, a párja itt él, majd dobbantottak Moszkva melletti kisvárosból Lándonba. Neki a következő kérdések okoztak fejtörést:

-Hogy fogok angolt tanulni, ha csak ügynökségis emberekkel dolgozok?
-Hogy szenteljek elég időt magamra, a gyerekre, a családra, magamra?

A rövid válaszom erre:



Az angol tanulás móka, azaz itt ezer meg egy nációval találkozhatsz, aki nem biztos, hogy a legszebb, legjobb és legtisztábban érthető angolt beszéli. Amit Te ebben az esetben megtehetsz, rácsavarodsz a rádióra, tvre, filmekre-felirattal, angolokkal, vagy angolul beszélőkkel veszed magad körbe, könyvtárat látogatsz,használod a sztaki vagy a google-translate szótárat(ahol kiejtik a szavakat) és minden nap legalább angolozol egy órát vagy minimum 20percet.Ez ilyen egyszerű! Tudom-tudom, nem érsz rá, elfoglalt vagy, sok a munka.
Ebben az esetben ajánlom a passzív idő-értsd azaz időszak- amit nem tudsz értelmesen felhasználni, hasznos eltöltését, pl mikor utazol füles fel(igen ehhez nem árt a telefon hanglejátszóját\rádióját használni).

Akkor idő pipa, angol pipa! Vagy méééégsem?!
Tudom-tudom rohanás van, Neked erre nincs időd, meg amúgy is mennyi nehézséggel jár!
Ebben az esetben szabadíts fel időt! Na jó, de hogy? Egyszerűen vezess naplót, vagy csak írd fel mikor mire megy el az időd, így később tudsz dönteni,mérlegelni, válogatni, h mi az amit lecserélsz az angolra!

Ennek azaz eredménye h kezdetben bővül a szókészleted, használod a szavakat, magabiztosan mersz megszólalni társaságban, sőt beszélgetést kezdeményezel. Száz szónak is egy a vége: angoltanulásra fel!

Az utóbbi időszak több szempontból is érdekes és élményekben gazdag volt, eljutottam ismét egy instant london tripre, azaz minap kisétáltunk kora délután a hotelből és irány a busz, meg a Temze part, ezt most kicsit furán írom le, otthon ez úúúgy hangzott volna, h irány a Tisza part, vagy Duna part, itt meg a Temze, meg a Trafalgar.

Itt szeretnék gratulálni Tökinek, aki lendületet vett, és elhatározta, hogy munkát,várost vált és felkavarodott elindult, majd kisvárosból kikötött Londonba,így decemberi nagy rohanás előtt, de nézzük is az előkészületeket, hogy sikerült ez neki?

Egy kisebb városban dolgozik, ahol nem nagyon van bőség a munkáltatók terén, kisbolt, újságkihordás, egy-két segédmunka. Azaz se nagyobb ügynökség, se más pénzkereseti lehetőség.
Vagyunk páran Londonba, így munka-kenyér-megatöbbi amit akarsz is megvan itt.

És a bejegyzés végére egy kis ötletelés-gondolkozás:

Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld! ahogy az örök star wars klasszikus mondja. Vagy hozhatom példának az amerikai anyukát, aki ezzel a képpel kavarta fel a közvéleményt: Neked mi a mentséged\kifogásod?

Mindenki maga választ ösvényt avagy Számodra mi okoz kételyt, miben kételkedsz?

Valahol olvastam, hogy még a legjobb nőknek\macsóknak is tele lesz a nadrág, ha új területen kell kipróbálniuk magukat. Avagy önbizalomhiány a köbön, jó persze tudom, bezzeg Nekem könnyen jár a szám, meg h nekem milyen baromi eccerű dolgom van!

Akkor nézzük hogyan szerzel olyan bátorságot, hogy kipattanva  ki az ágyból  másnap, azzal indulsz csatába, hogy ide nekem az oroszlánt!?

Ösvények az Elektra című filmből:

A jelenet a táborban zajlik, Elektra álmából ébred ziláltan. A lány(ajándék) harcol, illetve gyakorol több támadó ellen, mikor a mester szavai felhangzanak:
mester: Ne keresd az ellenfeled, tudd, hogy hol van! Én vak vagyok, mégis többet látok, mint Ti, mert nem nézek.(a padlóra üt a botjával, jelezve a harc folytatását)
   Az ősi egyiptomiaknak volt egy érdekes gondolata a halállal kapcsolatban, amikor a lélek eljut a mennyek kapujáig az istenek két kérdést tettek fel számára és a válaszuk meghatázta hogy beléphettek oda avagy sem:

1.Boldog voltál életed során?

2.Vittél-e örömöt mások életébe?

A választ, illetve a kérdést, ha sikerült felkelteni az érdeklődésed, megtalálod ITT

Rövid összefoglalás, hogy miről is volt szó, angoltanulás,munkakeresés, kis évértékelés, további gondolatok, avagy hogyan előre?

és a folytatásban!!!
-képes beszámoló a karácsonyra készülődve,hogyan pompázik london a télre várva
-mit csináljunk télen londonban, hova lehet menni a nagy pangás idején
-felkerül a térképre az iskola is, iskola választás, vagy az, h mit is ér a papír értéke

egy Isaac Asimov idézettel zárok

Az instabilitás maga az élet, mivel az idők végtelenségéig változtatja a helyzetét, törekedve saját azonosságának megőrzésére.

Híradó

 

Néhány szó a kiutazás előtt:

Az ember nem arra gondol, amire szeretne, hanem ami eszébe jut.

Alexandre Dumas

 

Milyen kérdések merülnek fel a kiutazókban? Lesz-e munkám? Ha gond van, kihez forduljak a kérdéseimmel?? Mi lesz, hogy lesz? vagy hogy fogok kint lakást találni és mennyi pénz vigyek egyáltalán magammal? Mire készüljek? Mi lesz más? Mire számíthatok? Kihez fordulhatok, ha baj van?

Le sem lehet lőni ilyenkor a kobakban felmerülő kérdéseket, vagyis kérdés áradatot, ezekre és még néhány felmerülő eshetőségre hívja fel a figyelmet a konzulátus.



Nemrég olvastam egy facebook posztot a konzulátussal,miszerint megszaporodtak a kérdések és az észrevételek- gondoltam megosztom Veletek a hasznos infót!

A konzulátus az utóbbi hetekben, hónapokban egyre több problémával találkozik a magyar állampolgárok egyesült királyságbeli munkavállalásával kapcsolatosan, ezért az alábbiakra szeretnénk felhívni honfitársaink figyelmét!





A beérkező információk és jelzések alapján a konzulátus úgy látja, hogy a helyszíni munkakeresés esélyei jelentősen beszűkültek. Komoly gondokkal találhatják szembe magukat a kiutazó magyar állampolgárok, különösen azokban az esetekben, ha a hosszabb idejű tartózkodás anyagi fedezete hiányzik.
 
 
Ahogy arra máshol is nyomatékosan felhívjuk a figyelmet, a magyar állampolgár az Egyesült Királyságban saját és családja fenntartásáról már a munkakeresés időszaka alatt gondoskodni köteles! Rendkívüli körültekintést, alapos előkészületet javaslunk mindazoknak, akik munkavállalási szándékkal az Egyesült Királyságba kívánnak jönni. Ha a munkakeresési próbálkozások nem járnak sikerrel, a magyar állampolgárnak saját magának kell fedeznie hazautazása költségeit.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy külföldi munkavállalásra csak azok vállalkozzanak, akik elfogadható szinten beszélik az angol nyelvet, munkavállalási terveiket kellő alapossággal előkészítették, megbízható szerződés van a kezükben, és elegendő pénzösszeggel rendelkeznek a munka megkezdéséig, illetve az első fizetés folyósításáig.
Az induláshoz elegendő pénzösszeg a tartózkodási helytől (London vagy vidék), valamint a szálláshely minőségétől függően hozzávetőlegesen 350-500 ezer forintnak megfelelő angol font (kb. 1000-1500,- GBP).
Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy ez az összeg csak akkor elég, ha a magyar állampolgár a kiérkezést követő első hónapban el tud kezdeni dolgozni, a szállásköltséget ugyanis előre kell kifizetni, továbbá megélhetési és útiköltséggel is számolni kell.
A szállás bérlésekor általában kétheti bérleti díjat kell előre kifizetni, ezen felül pedig legalább kétheti kauciót is le kell tenni. Tájékoztatásul jelezzük, hogy egy egyszemélyes szoba bérlése heti 70-80 GBP összegnél kezdődik, ez azonban általában meglehetősen alacsony színvonalú szállást jelent. A bérleti díj késedelmes fizetése a határidő lejártát követő rövid időn (akár egy napon) belül a legsúlyosabb következménnyel, vagyis kilakoltatással járhat!
Fizetést a munkáltatók hetente, kéthetente vagy havonta adnak, és a helyi gyakorlat alapján a munkavállaló a munka megkezdését követően legkorábban két hét elteltével kaphatja meg a bérét. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy még egy biztos munkalehetőség esetén is érhetik kellemetlen tapasztalatok a munkavállalókat, ezért célszerű legalább annyi pénzt tartalékolni, amennyiből szükség esetén haza lehet utazni Magyarországra. Amennyiben a hazautazás költségeit a magyar állampolgár nem tudja fedezni, akkor kizárólag (magyarországi) rokonaira, ismerőseire számíthat, mivel a konzulátus a hazajutáshoz nem tud anyagi segítséget nyújtani, és átmeneti szállást sem tud biztosítani.

A konzulátusnak nincs lehetősége arra, hogy egy munkalehetőség valódiságáról, vagy egy konkrét cégről információkat szerezzen be, ezért javasoljuk, hogy a kiutazás, illetve a munkaszerződés aláírása előtt próbáljanak meg az internet segítségével minél több információt begyűjteni a munkáltatóról, illetve az internetes fórumokon olyanokkal kapcsolatba lépni, akik az adott munkahelyen dolgoznak. A konzulátus honlapján (www.mfa.gov.hu/emb/london) a "Munkavállalás és huzamos tartózkodás az Egyesült Királyságban" című menüpontban további hasznos információkat találnak a külföldi munkavállalással kapcsolatban. Javasoljuk továbbá megkeresni az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (European Employment Services, http://ec.europa.eu/eures ) magyarországi tanácsadóit(http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=allaskeresoknek_eures_tanacsadok_mo)Az EURES az EU-tagállamok foglalkoztatási hálózatainak, munkaügyi szervezeteinek hálózata, amelynek legfontosabb feladata az ingyenes információnyújtás és tanácsadás a külföldön elhelyezkedni szándékozó munkavállalók számára az Európai Gazdasági Térség országaiban fellelhető munkalehetőségekről, valamint a munkavállalás és megélhetés körülményeiről.

Az állásajánlat akkor kelthet gyanút, ha:
- nem reális fizetési ajánlatot tartalmaz (a betanított munka után a jövedelem 6-8 GBP/óra összegnél aligha lehet magasabb);
- előre kérnek regisztrációs költséget, díjat, vagy bármilyen jogcímen pénz átutalását Western Union szolgáltatáson keresztül, vagy egy adott bankszámlára;
- azt hirdetik, hogy egyáltalán nem szükséges nyelvtudás;
- nem tud közvetlenül kapcsolatba lépni meghatározott személlyel, ügyintézővel, csak postafiókot vagy e-mail címet kap;
- azt kérik, hogy adja meg a személyi igazolványa vagy útlevele adatait, vagy kérik ezek másolatának elküldését;
- azt ígérik, hogy kiutazása után egy hét múlva már fizetést fog kapni és elegendő legfeljebb 2-300 fontot magával vinni, vagy éppen pénzt sem kell kivinnie.

Ilyen esetekben javasoljuk, hogy legyen különösen körültekintő és óvatos! Természetesen az átverésnek még számtalan formája lehet, ezért nem árt olyan személyekkel is felvenni a kapcsolatot, akik az adott munkáltatónál huzamosabb ideje dolgoznak. Bajba jutott magyar állampolgárok elmondása szerint a nehéz anyagi helyzetben lévő, helyi körülményeket nem ismerő, angolul nem beszélő külföldieket igen gyakran kihasználják, és sokszor nem csupán a munkavállalási remények hiúsulnak meg, de jelentős anyagi hátrány is éri a kiutazókat.
Sajnos több magyar állampolgár találja magát olyan helyzetben, hogy a munkáltató az aláírt szerződés ellenére sem hajlandó kifizetni a teljes munkabért, vagy más módon szegi meg a korábbi megállapodást. Ilyen és hasonló esetekben a konzulátusnak nincs módja a magyar állampolgárok ügyében eljárni; a brit munkaügyi tanácsadó szervezet (ACAS – www.acas.org.uk, tel: 08457 47 47 47) vagy a Citizens Advice Bureau (www.adviceguide.org.uk) ingyenes tanácsadó szolgálat tud munkajogi kérdésekben felvilágosítással szolgálni.

A konzulátus elérhetősége:http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/uk/hu

-1 óra

Cím: 35 Eaton Place, SW1X 8BY, London
Telefonszám: (00 44) (20) 7201-3440
Fax: (00 44) (20) 7823-1348
E-mail: mission.lon@mfa.gov.hu
Web: www.kormany.hu/hu/kulugyminiszterium

Kiutazás előtt tessen információt keresni és kutatni:

->ismerősök, barátok körében, hozzátartozók körében

->jelenleg kint tartózkodóktól vagy Angliából visszatérőktől

->további segítséget nyújthat a közösségi médiában található fórumok
( iwiw és facebook), illetve azon a csoportok pl:londoni chat oldal  magyaroknak, magyarokrol vagy a MON Magyarok Nagy-Britanniában, UK munka/ UK jobs stb.

Azaz számos formája van annak hogy TÁJÉKOZÓDJUNK a kiutazás előtt, ezzel is csökkentve a kockázatot, vagy a felmerülő nézeteltéréseket, esetleges hátrányokat! Az úthoz és élethez sok sikert kíván: a szerző!

„A nevem Tony Stark. Van egy menő páncélom. Van egy jó csajom. És időnként megmentem a világot.
De akkor miért nem tudok néha aludni?”

Ebben az időben kevés dolog izgathatja az embert jobban , mint az a pénz, amit az adó visszatérítésből kap.
Te is látod már lelkiszemeid előtt mire fogod költeni a visszajáró pénzt, amiért olyan keményen dolgoztál? Lehet menni nyaralni, vagy jön a nyári szezon-fesztiválok-netán új cipő új ruha és néhány görbe este a haverokkal,amit majd lehet mesélni...

Ez itt a nyár, ugye komám?!

Van itt adó és egy két dolog.... és a mese tanulsága,hogy ez Mekkora fogás?!?!

Emlékszik még valaki arra a viccre, h mi az amit az újszülött még az születési anyakönyv előtt postán megkap? Az adószáma!
Azaz még nem születtél meg , DE már fizess adót, ez kb. szigetországban sem más,
megérkezés->Ni-number->adó
Ami otthon 1% meg adó visszatérítés, az itt is ugyanúgy él, van és létezik.

És hogy aktuális legyek, miért is került most elő az adó, mert közeleg az adó visszatérítés leadási dátuma 2013.júlis 31-e, amikor vagy postai úton, vagy online kitöltött űrlapok megérkeznek az adóhivatalba(tax office), majd ezt követő 2-4héten belül megérkezik a visszajáró pénz is.(amennyiben nem küldöd el az adó visszatérítést akkor büntetést szabhatnak ki rád, mely 100fonttól indul! így mindenki jól jár, ha időben adja be legkésőbb júli 31-ig online vagy postai uton a
HM Revenue and Customs
Pay as You Earn and Self Assessment
PO Box 1970
Liverpool
L75 1WX
címre.

Jójó, demire van szükségem, azt sem tudom,kihez-mihez forduljak?
1.Ni-number vagy Nino, az első és legfontosabb, amit kérnek az űrlapon, ha EZ nincs, akkor nincs se utalás, se folyósítás,se semmi,
Azaz  amennyiben Még nincs meg az Ni-számod, 1-2nap max 1 hét alatt megvan és még időben betudod adni a papírokat.
2.Bankszámla szám,amire érkezik a pénz


Amennyiben bármilyen kérdés merül fel, személyesen a warren streeten(ott van egy hatalmas, nagy üvegtáblás magas épület a sarkon, nem lehet eltéveszteni) kapsz felvilágosítást, nyomtatványt is ott tudsz kérni, vagy telefonos ügyfélszolgálat 0845 3000 627

Milyen papírok kellenek?
2012-2013-as adóév április 5-vel zárul, azaz azt megelőző munkahelyekről kell kérni igazolást ami:
-ha véglegesen megszűnt munkaviszony esetén p45, vagy p45 p60-al kiegészítve
-jelenlegi munkaviszony \ rendszerben regisztrált esetén p60
Ezt a munkaadótól kell kérni, majd online, vagy postai úton elküldeni az adóhivatalnak.

A p60gyorsan, azaz pár munkanapon belül megvan, a p45re több időt kell várni,általában egy hét.

Employment history,azaz hol dolgoztál eddig, az elmúlt 1évben?
-kezdési dátum, ha otthagytad a munkahelyet a vége
-kaptál-e bármilyen támogatást
-munkaadó neve, címe, telefonszáma, havi\heti bevétel,fizetési papír száma

Ezt a lépést annyiszor ismétled meg, ahány munkahelyed volt és amennyi pénzt visszaszeretnél igényelni.

Ez itt a nyár, ugye komám vol2. ?!
Azaz lekerül a téli kabi, előkerül a hőálló gumicsizma(igen, nekem  nincs, nem is lesz), a zesernyő és megannyi darabja a nyárnak. Az otthoni jól megszokott mindenhol csurog az izzadtság rólunk időből + behűtött sörből átcsobbanunk egy egész más, nyirkosabb, hidegebb klímába. Hogy kinek mi jön be, mennyire jó, nemjó és egyéb az egyéni megítélés kérdése, Angliában eső van, volt és lesz ...emellett Johnny Walker sem tudott szó nélkül elmenni , így gyorsan kabátot ragadott.
És ha Anglia+eső+kabát= harrington dzseki, azaz eredeti, kb. mint nálunk a díszmagyar, csak itt nem az ünnepi alkalomhoz öltözöl , hanem az esőhöz.

Tehát adó visszetérítést leadni júli 31-ig, ehhez p45 vagy p60, neten vagy postán elküldve az adóhivatalnak.
Miről lesz szó a következő részben?
Mi az a credit report és miért jó neked?
Ha megszorulsz és nem tudsz, akarsz ismerősökhöz, barátokhoz fordulni ,mit lehet tenni?
További álláskeresési kalandok, történetek, sikerek!

Ahogy Guszti bá mondja, azaz vannak a nők...ha pénz van, van minden.





Miről lesz szó:
-Final four, azaz mágikus négyes, mit vár Tőled az ügynökség és Te mit várhatsz el Tőlük?
-Ruhatáááár azaz mire lesz  szükségem, hol tudom beszerezni a ruhákat?
-tippek, praktikák és jótanácsok,
-viváááát !!!munkalehetőség Debrecenben!

Hohohóóóó és héhéhéééj!
Ne oda, ide álljá’ má’! Figyelj ha hozzád beszélek, nem pszt..nem ott vagyok, megvan! Igeeeeen!Itt!
Nalátod, most h figyelsz elmondom a titkot!:
A legutóbbi bejegyzés óta jelentősen felpörögtek az események, csak nagyvonalakban

-költözés a tömegszállásról, eddig nem volt lehetőségem váltani, mostmár van
-eddig kidolgoztam a belemet a munkahelyen, ennek is beért a gyümölcse, azaz már engem keres a munkaadó, vagy egyenesen rám gondol
-sikerült telefont venni, ami azért nagy szó, mert eddig otthon csak álmodhattam, mondjuk azt h mikor megjöttem kitűztem célul, h nekem lesz egy samsung galaxy s3ason, jártam probalgatni, nyomkodtam, érdeklődtem utána és MEGVAN, cél teljesítve, jöhet a következő!

Az életem eddigi része mondjuk sebességben egy máv gyorsvonatéval  egyezett meg, mostmár TGV nagyságrendben bombáznak az újabbnál újabb dolgok, történések megpróbáltatások, érdekességek, furcsaságok, vidám és bosszantó események. Továbbra is gőzerővel üzemel a Londoni álláskeresési biblia tippekkel, történetekkel, hogy minél hamarabb találd meg a számodra legjobb és személyiségedhez legmegfelelőbb munkát, vagy munkakört.
Előző posztban már utaltam az emlékezetes 10szóra, emlékszel a keresztapára? Megvan a 10szó?
Az előrejutásodat boldogulásodat segíti, ha beszélsz angolul, akkor mire vársz még?

Guszti bá: Hogy mi miből jön,meg  minek?
A kérdés jogos, ha azon kapod magad, hogy kezedben a repjegy és vááár London, vagy már megéreztél és tanácstalan vagy, akkor íme a final four, azaz mágikus négyes:
Egy adag gyors és biztos ügynökségi munka, amihez a hozzávalót a te munkád adja, ami mint tudjuk a Legjobb, mert:
- gyors és pontos, azaz ha szolnak ugrasz, pontosan megjegyzed mit kérnek tőled, az elvárt munkát idő alatt vagy idő előtt befejezed – erre jár a proaktív jelző, vagy a superstar
-precíz  az evőeszköz felpakolásnál, tudod az aktuális munkaadód igényeit és alkalmazkodsz hozzá, légy olyan, mint a kaméleon!
Azaz szállodalánconként eltér a norma ez a ruhán, köszönésben(vendég köszöntése), terítésben(evőeszközök mérete, mennyisége és a poharak méretében), szervízelés alatt kerül elő. Te folyamatosan hozd ki magadból a legjobbat!
-a ruhád, fogad, körmöd tiszta és ápolt, bizonyos szállodába rasztával, dreadlockkal, vagy más hajkölteménnyel be sem mehetsz, mert ha meglát a supervisor hazaküld
-végül , de nem utolsó sorban, légy pontos érkezz 10-15perccel előtte! a munkaadók nem szeretik ha késel,egyenes következménye, hogy egyből hazaküldenek, ehhez pont tegnappal kapcsolatosan van egy kitérő, mivel késtem, ami nálam nem fordul elő, majd első pillanatban ahogy leszálltam a metrorol hívtam az ügynökséget, hogy elakadás miatt nem értem időben oda, mit tegyek?Majd mondták h menjek...

Megjelenek a hotelben,keresem a managert:
manager:hogy hívják?
én:gipsz jakab
manager:mikor kezd?
én:40percet késtem.
manager:40percet??és akkor mit keres itt?
én: az ügynökséget hívtam először,ők ajánlották hogy jöjjek

Ezt kibekkeltük indulhattam is melóba!


Ruhatáááár, azaz mi az ami minimálisan szükséges, hogy munkábaállj és ezek összköltsége?

-fekete csokornyakkendő, normál nyakkendő(bow tie, long tie)5-10Ł
-fekete\fehér hosszú ujjú ing(white\black long sleeved shirt)10Ł
-öltönynadrág\szoknya(suit trouser\skirts) 12Ł
-mellény(waistcoat\west)10Ł
-1pár cipő(1 pair gentleman shoues)10-50Ł
-bornyitó(battle opener)1-4Ł
-toll(pen)

 

Beruházás összköltség: 48-92Ł, azaz kevesebb, mint 35000huf, ezt persze letudod csökkenteni, ha már megvannak a cuccok vagy pl felszerelkezve jössz ki!

Néhány jó tanács és tipp, azaz mire figyelj:
1.A jóhiszeműséggel ellentétben van néhány manager, aki saját malmára hajtja a vizet, ezért mindig tartsd szemmel a dolgokat, legyen nálad papír, vagy telefon és mindig jegyezd fel, hogy hány órát dolgoztál, majd egyeztess ha szükséges, hogy ne pazarold pénzedet és az idődet!
2.Ne vállald túl magad, azaz két szálloda között is szükséges némi idő ami a közlekedésre megy el, én Londonban átlagosan 1-2órával számolok, inkább legyek ott előbb, mint késsek, ráadásul pontos vagy az plusz pont a munkaadónál és az ügynökségnél is.
3.Ha gond van a szállodában a managerrel és kibírható, végezd el a melót és szólj az ügynökségnek aznap, vagy másnap h mi történt, mi az ami nem volt szimpatikus.
A munkaadónak kötelessége biztosítani szünetet és ételt a munkaidő alatt, ha ez nem történik meg szolj a managernek, ha szükséges szolj többször! Majd említsd meg az ügynökségnél is. Ez nem csak veled történik meg , hanem a többi dolgozóval is valószínüleg, csak ők nem akarnak, mernek jelezni.

 

Külön  üdvözlöm az otthoniakat legyen ez akár Pest, akár Szeged és nem utolsó sorban Debrecen!
Továbbá örömömre szolgál hogy itt is felköszönthetem az egyik Kedves Barátomat Bumit, ezzel a dallal:


Figyelem, figyelem, figyelem!
Batthyány Borozóba pultos, felszolgálót keresnek, részletek...

Pultos, felszolgáló munkatársat keresünk, angol nyelvtudással. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal nyitvatartási idő alatt személyesen az üzletben vagy az info@bborozo.hu e-mail címen lehet.

 

Összefoglalva a mait, megtudhattad mit ruhát vegyél fel , mire számíts az ügynökség esetén, valamint azt is hogy folyamatosan tartsd nyitva a szemed és füled, azaz számold az óráidat!

éééééééééééééééés  a következő írásból kiderül hogy  mire figyelj, ha tömegszállásra érkezel, vagy egyáltalán a szállás foglalásnál Londonban?
Milyen szálloda\vendéglátáson kívüli munkára van lehetőség, azaz ha lakatos vagyok, vagy targoncával dolgoztam mihez kezdjek, hova mehetek?
Szórakozási lehetőségek és magyar bulik, magyar oldalak, magyar közösségek?!

 

Zárószó pedig legyen egy idézet:


„Látom amint ezaz Ország, e nagyszerű Nép kilábal a mélységből.
Látom hogy a sok élet, melyekért én a magamét adom,
békés, hasznos, virágzó és boldog!
Látom azt is, hogy van egy hely számomra a szívükben,
Csakúgy mint leszármazottaink szívében nemzedékeken át!”

süti beállítások módosítása